Homeopátiás bogyók kis üvegcsékben.

Leszavazta a Magyar Tudományos Akadémia, hogy mentességet kapjon mindenféle vizsgálat alól a homeopátia. Ez még csak állásfoglalás, de fontos szerepe lehet a kamugyógyászat trónfosztásában.

Egyhangú szavazással úgy döntött a Magyar Tudományos Akadémia, hogy mostantól a homeopátiás szereket is ugyanúgy kéne elbírálni, mint a hagyományos gyógyszereket – közölte az MTA hétfőn. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezése mögé állt be ezzel a magyar szervezet. Felemlegetik azt az ausztrál kutatást is, ami 176 tanulmány elemzéséből jutott arra, hogy a homeopátia nem alkalmazható súlyos betegeknél, mert nincs hiteles adat a hatékonyságára.

A svéd akadémia még májusban fogadta el az állásfoglalást, miszerint ugyanolyan szabványoknak kéne vonatkozni a homeopátiás szerekre, mint a gyógyszerekre. A közlemény szerint az Egészségügyi Tudományos Tanács már 1991-ben kiadott egy állásfoglalást, amiben ellenezte a gyógyhatásúaknak vélt szerek alkalmazását, amiknek nem bizonyították a gyógyhatását.

2010-ben már foglalkozott a kérdéssel az MTA, akkor az volt e foglalkozás lényege, hogy kijelentették: nem fair, hogy a “komplementer medicina” meg kell, hogy feleljen mindenféle vizsgálatnak. Eközben a gyógyhatású szerek bizonyíték nélküli orvoslást ígérnek. A mostani döntést így indokolta Mandl József, az MTA rendes tagja: ,,Lehetnek különböző hipotézisek, elméletek, de mindent bizonyítani kell. Erről szól a tudomány, erre szeretnénk felhívni a figyelmet.”

Forrás: 24.hu

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*